Igaz történet
Hat hetesen magához vett egy kedves család, sokat játszottam a gyerekekkel, és nagyon boldog
voltam. Ahogy nőttem, a gyerekek már nem akartak velem játszani, ha odamentem hozzájuk durván ő
elküldtek. Ott hagytak egyedül, minden kedves szó és játék nélkül. Sokszor próbáltam játékra invitálni

őket, még a chipjüket is elvittem, hátha játszanak velem, de becsszó nem rágtam meg, de tényleg.
Aztán egy nap felvertek álmomból, kizavartak a meleg kiskuckómból, ki az utcára, ahol nem ismertem
senkit, és minden kocsi rámdudált. Vissza akartam menni, mert tudom, hogy kint nem kóborolhatok,
hisz ott kint elüthet egy autó, megbetegedhetek. De a kapu, amely mögött a kiskuckóm és a családom
volt, bezárult. Nem engedtek vissza, nem mehettem vissza a meleg, biztonságot adó otthonomba.
Egyedül maradtam. Kint a félelmetes világban. Megpróbáltam segítséget kérni az arra járó emberektől,
de elzavartak, némelyik belém is rúgott. Pedig én csak haza akartam menni. Hahó, valaki! Valaki
vigyen haza, félek!
Napokig, hetekig kóboroltam az utcákon. Vissza-vissza tértem régi otthonom elé, hátha a GAZDI
visszaenged, hátha hiányoztam neki. De nem, nem hiányoztam, mikor meglát, elmegy mellettem, rám
se néz. Futok, szaladok utána, ugatok is, GAZDI én vagyok az! Hazajöttem! De megy tovább, nem áll ő
meg. Mintha ott se lennék.
Megállok, és csak nézem hátha, de nem, nem áll meg. Lekuporodok, mert már nagyon gyengének és
fáradtnak érzem magam. Napok óta nem ettem rendesen, és nem ittam. Szomjas vagyok és éhes.
Elalszom.
Valaki szól hozzám! Felkapom a fejem. Valaki kenyeret ad nekem, nagyon jól esik! Köszönésképpen
megnyalom a kezét, és odébb húzódok. Néhány óra elteltével kezdem rosszul érezni magam. Fáj
minden tagom, és mindent felöklendezek. Nagyon rosszul vagyok. Valaki segítsen!
Egy kis id múlva egy autóban ébredek. Beszélgetnek, de nem értem, hogy mir l. Valaki kézbe kap, és ő ő
besiet velem egy szobába. A szobában egy fehér köpenyes ember áll. Megkérdi, mi történt. Csak annyit
mondanak neki, hogy valaki fagyállóba mártott kenyeret adott nekem. Nem értem, mi az a fagyálló?
Azonnal megvizsgálnak, kapok néhány szurit, és egy vizes zacskót kötnek a mancsomba. Nem értem,
ez mire jó. Azt suttogják halkan a fülembe:
– Ne aggódj cimbora, helyre jössz! Kapsz egy kis infúziót, látod!
Én látom, de a szemem lecsukódik. Másnap mikor felébredek, rengeteg kutya vesz körül. Nagyon
ugatnak. Emberek is feltűnnek, akik engem néznek, és odajönnek hozzám. Megsimogatnak és kedves ű
szavakat mondnak. De még mindig rosszul érzem magam. Szomjas vagyok! Hol van víz? Áhhh,
megvan, megtaláltam! Húú, de szomjas voltam! Jaj ne, már megint felöklendezem a vizet. Valaki szalad
és felemeli a fejemet. Bátorítóan suttog a fülembe. Gyenge vagyok, aludnom kell.
Még mindig itt vagyok, ahol ez a sok kutya van. De még mindig betegen fekszem. Sokszor
megmerevedek, mozdulni se tudok, remegek. Olyankor valaki szalad, gyengéden megsimogat, és azt
suttogja, tartsak ki, nem lesz baj. Itt a menhelyen jó helyen vagyok. Menhely? Nem értem. Látom a
többi kutyát bezárva, de mégis boldogan. Néha egy-egy elszalad az én ketrecem el tt is. Látom őket. ő ő
Elalszok.
Jön egy lány, kedvesen mosolyog, azt mondja, milyen szép vagyok, és hogy hozott nekem gyógyszert,
amit bead majd nekem. Elmegy, majd visszajön egy másik lánnyal. Kapok valami keserű gyógyszert a ű
számba. Azt mondja, ezt a pocimra kapom, de később megint kapok a mancsomba egy vizes zacskót. ő
Ne féljek! Simogat és ölelget. Így már nem is félek.
Rosszul vagyok újra! Segítség!
Ordítás és sírás, valakik kiabálnak, hogy meghalok, valaki hívjon orvost, kiabálják. Még élek, ne
aggódjatok, csak nem tudok megmozdulni, de élek.
Jön az orvos, valamit a hátsómba dug. Aúúú, ez nem volt szép! Azt mondja alacsony a h mérsékletem. ő
Beletesznek egy kosárba, és becipelnek egy szobába, ahol meleg van. Kapok injekciókat és zacskót a
mancsomba, és lassan elnyom az álom.
Álmomban szeret család vesz körül, nincsenek fájdalmaim, és tudok enni anélkül, hogy ő
visszaöklendezném a falatokat. Játszanak velem és simogatnak. De tudom ez csak egy álom. Engem a
családom eldobott, valaki megpróbált megölni. De voltak emberek, akiknek fontos volt kicsiny életem,
és harcolnak értem. Hallom, ahogy fölém állnak, és azt mondják, ne add fel, küzdened kell! Én
igyekszek, nagyon igyekszek! Élni akarok! Futkározni szeretnék a többi kutyával, akiknek csak a
hangját hallom szüntelen. Élni akarok, mert sokan vannak, akik harcolnak értem. Bár tudom, GAZDI
neked nem kellettem, de nekik igen, és harcolni fogok a kis életemért, mert k nem adják fel soha de ő
soha!
Köszönöm nektek, akik megtaláltatok, hogy esélyt adtatok nekem! Bár tudom, nem sok esélyem van,
hogy túléljem ezt, de nem adom fel soha! Ahogy ti sem adjátok fel. Hisz engem se hagytatok az út
szélén betegen.
Hosszú id után felébredek, nem fáj semmim, nem félek, jól érzem magam. Körülöttem sok-sok kutya. ő
Egy hatalmas réten vagyunk, ahol sok pillangó van, és látjátok, ott van egy szivárvány! Hahó! Hol
vagytok? Hol van az a lány, aki a gyógyszert hozta a pocimra, és az a sok kedves ember, akik biztattak,
hogy ne adjam fel? Azt hiszem, már sejtem, k nem jöhettek velem, hisz én már a szivárványon túl ő
vagyok. Meghaltam! GAZDI! Én élni szerettem volna, vigyázni rád és a családodra, de már nem tudtam
harcolni kicsiny életemért, pedig sok kedves ember biztatott, hogy ne adjam fel, szükség van rám! De
mondd! Miért nem kellettem? Mi volt a vétkem, hogy így kellett meghalnom?
Kedves mosolygós emberek! Köszönöm, hogy nem hagytatok magamra az utolsó perceimben sem! Ne
legyetek szomorúak, hisz egy csodálatos helyen vagyok, ahol már nem lehet semmi bajom.
Vigyázzatok kutyatársaimra, és SOHA ne adjátok fel a küzdelmet!