A falusi kutyák sorsa

Mint városlakó azt hihetnénk, hogy sokkal jobb soruk van, mint
bérlakásokba zárt társaiknak. Hiszen élvezhetik a kert szabadságát,
vígan futkározhatnak, azt tesznek, amit akarnak.
A dolgot közelebbről szemügyre véve azonban kiderül, hogy óriási
többségük korántsem él irigylésre méltóan. A falusi ebtartók többnyire
nem barátot vagy családtagot látnak bennük, csupán egyszerű és olcsó
biztonsági berendezést. A kutya dolga, hogy ugatva védje a gazda
tulajdonát. Ha pedig feladatát képtelen ellátni, mert megöregszik vagy
beteg lesz, akkor sorsára hagyják. Kivált keserves a kikötött vagy rövid
láncon tartott, hulladékra, csekély ételmaradékra szorított kutyáknak.
Ezek az állatok némi szabadságot akkor élvezhetnek, ha esténként
kiengedik őket az utcára. Futkározzanak inkább ott, mint a féltett
veteményeskertben. Ám a csapatostul szabadjára engedett, házőrzőként
tudatosan vadított kutyákkal nem jó érzés szembetalálkozni. Még az a
jobbik eset, ha a falka éppen tüzeléskor verődik össze, és azzal van
elfoglalva.
Úgy véljük, a kutyákat faluhelyen is istápolni kell, ott is megérdemlik – ott
különösen! – az emberséges bánásmódot. Érzelmi kötődésük vidéken is
erős, ha lehet még erősebb, és elegendő táplálékra, állatorvosi ellátásra
is éppúgy szükségük van. A tulajdon őreiként a gondoskodást
megszolgálják, méghozzá alaposan. S a gondoskodáson felül egy
kutyaházat és egy deszkával, dróthálóval körülvett kifutót bizonyosan
megérdemelnek…..